Felfedezni az ismeretlen: A társas támogatás hatása a gyermeki felfedezésre
A szöveg egyik verziója az ELTE PPK oldalán jelent meg "Korlátozza-e a tanítás a gyerekek felfedezési vágyát? címmel 2025 március 24-én. A verzió itt olvasható.
A gyerekek többféleképpen ismerhetik meg a körülöttük lévő világot. Segíthetik őket felnőttek a tudásuk „pedagógiai” átadásával, vagy önállóan is felfedezhetik a környezetüket, saját tapasztalatokat szerezve. Kutatásunkban azt vizsgáltuk, hogy a gyerekek hogy az önálló felfedezés és a társas tanítás milyen kapcsolatban van egymással.
Az irányított, avagy didaktikus tanítás – amely természetes pedagógiai helyzetnek tekinthető – az ismeretek hatékony és gyors átadását teszi lehetővé. Ugyanakkor korábbi kutatások arra hívták fel a figyelmet, hogy ez a módszer a hatékony tudásátadás mellett korlátozhatja a tárgyi környezetünk rejtett, oksági viszonyainak felfedezését. Éppen ezért egyes szakemberek szerint a pedagógiai helyzetben való tanulás és az egyéni exploráció egymást kizáró tanulási folyamatok. Lehetséges, hogy a tanítás beszűkíti az önálló információszerzést, az alternatív lehetőségek autonóm megtalálását.
A gyermekek felfedezéses tanulásával foglalkozó kutatások azonban arra mutattak rá, hogy bizonyos helyzetekben a pedagógiai jelzések éppen hogy elősegítik az önálló információkeresést. Ezekre a helyzetekre – amelyet a szakirodalom irányított felfedezésnek hív – jellemző, hogy a gyermekek lehetőséget kapnak az önálló információkeresésre, a felnőttek pedig csupán megerősítik a gyermekek által produkált “helyes” ismereteket vagy viselkedést, és segítik őket, ha elakadnak. Előfordulhat tehát, hogy a pedagógiai kulcsok által történő tanulás és az önálló tanulás nem feltétlenül állnak ellentétben, hanem kiegészíthetik egymást.
Ennek vizsgálatára gy speciális, többfunkciós tárgyat terveztünk óvodáskorú gyerekek számára. A kutatás során a gyerekek különböző módon ismerték meg a játék egyik funkcióját. Az egyik helyzetben részt vevő gyerekeknek irányított, pedagógiai módszerrel mutatták be azt, míg egy másik helyzetben résztvevők maguk fedezték fel a működését. Mindkét esetben a felnőttek azonos instrukciót adtak a gyerekeknek a funkció kapcsán. Ezeken túl a gyerekek egy másik csoportja szintén vagy bemutatás útján, vagy felfedezéssel ismerte meg a játékot, de itt a felnőtt kommunikációja nem volt tanító jellegű, vagyis nem tartalmazott konkrét információt az eszköz működéséről. Arra voltunk kíváncsiak, hogy a gyerekek mennyi ideig játszanak az elsőnek megismert funkcióval, valamint mennyire keresik a tárgyban rejlő alternatív lehetőségeket.
Az eredmények szerint a pedagógiai kulcsok mindkét esetben felhívták az elsőnek megismert használati mód jelentőségére a figyelmet: a gyerekek hosszabban játszottak vele, mint azokban az esetekben, amikor nem kaptak tanítói útmutatást. A kutatás arra is rámutatott, hogy ha a játék használatát nem demonstráljuk a kicsiknek, hanem hagyjuk, hogy önállóan jöjjenek rá a működésére, akkor a pedagógiai jelek nem gátolják a későbbi felfedező viselkedést.
Ezek az eredmények arra utalnak, hogy a pedagógiai jelzések és az exploráció útján történő tanulás kiegészítik egymást: a pedagógiai jelek kiemelik a fontos információt a kontextusból, míg a felfedező viselkedés révén a gyerekek további, kiegészítő ismereteket szerezhetnek. Az autonóm tanulás hozzájárul egy gazdagabb ismeret, tudáscsomag kialakításához, az új lehetőségek feltárásához, míg a társaktól érkező információk kiindulási pontként szolgálhatnak az önálló ismeretek megszerzéséhez, mivel a gyerekeknek nem kell a már ismert evidenciákat újra feltalálniuk. Így a két tanulási forma nem egymás ellenében, hanem egymást támogatva segíti a világ mélyebb megismerését.
A tanulmány teljes terjedelemben itt olvasható.