Kis Tudósok Délutánja 2020 - beszámoló

2020.03.07.
Kis Tudósok Délutánja 2020 - beszámoló

Idén az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Kar és az ELTE Babalabor voltak a házigazdái a Kis Tudósok Délutánjának, ami ebben az évben már harmadik alkalommal került megrendezésre, az ELTE PPK Kazinczy utcai épületének aulájában. A változatos, egy délutánt felölelő program célja, hogy a látogatók betekintést nyerhessenek a Budapesten működő, kisbabák és óvodás korú gyermekek fejlődésének kutatásával foglalkozó kutatócsoportok munkájába.Több, mint 100 látogató érdeklődött az idei esemény iránt, amely a korábbi évekhez hasonlóan rövid előadásokból, poszterekből és interaktív bemutatókból állt.

Az előadók sorát Tauzin Tibor nyitotta meg, aki a CEU Babakutató Laborjának képviseletében mesélt kutatásairól, melyek célja a babák kommunikációs készségeinek vizsgálata, még a beszéd megjelenése előtt. Őt Pető Réka követte, az ELTE Babalaborból, aki a társas kategorizáció gyermekkori gyökereiről, valamint a labor ehhez kapcsolódó kutatásairól beszélt. Az első blokk utolsó előadója Háden Gábor, Hang- és Beszédészlelési Kutatócsoport kutatója volt. Bemutatójában a nézők a beszéd megjelenése előtti hangfeldolgozás (például a ritmus) feltárását célzó kutatási projektekbe nyerhettek betekintést.Ezt követően a látogatók a kutatócsoportok által készített posztereknél további kutatások eredményeit ismerhették meg, valamint személyesen is érdeklődhettek a laborok munkájáról. Emellett az interaktív bemutatókon keresztül saját maguk is tapasztalatot szerezhettek különböző, fejlődéslélektanban használt kutatási módszerekkel kapcsolatban. Mindeközben a játszósarokban a fiatalabb látogatók is megtalálhatták a számukra érdekes elfoglaltságot. :) A második előadói blokk Babarczy Anna előadásával kezdődött, aki a BME Kísérleti pragmatika laborját képviselte. Ő elsősorban óvodásoknak szóló kutatásaikról mesélt, melyek célja annak feltárása, vajon a gyermekek hogyan értik meg mások azon kijelentéseit, amelyek tartalma nem szó szerint értendő. Ezt követte Peres Krisztina és Konok Veronika előadása, akik az Alfa Generáció Labor kutatásairól beszéltek. A csoport kutatásainak célja a digitális eszközhasználat (kütyüzés) rövid és hosszú távú hatásainak vizsgálata. A délután utolsó előadója Kas Bence volt, az MTA Nyelvtudományi Intézet képviseletében. Előadásában a rövid távú fonológiai emlékezet jelentőségéről beszélt, s bemutatott egy jelenleg is folyó kutatási projektet, amelynek célja ennek feltárása akár már 2 éves korban.

A Kis Tudósok Délutánja a kutatólaborok számára is remek alkalom volt, mivel lehetőséget adott a bemutatkozásra, az aktuális kutatások bemutatására, továbbá mindig jó élmény találkozni a lelkes érdeklődőkkel!


Bemutatkozó kutatócsoportok:

  • CEU Babakutató Labor (CEU Kognitív Fejlődéslélektani Kutatóközpont)
  • Alfa Generáció Labor (ELTE TTK Etológia Tanszék)
  • ELTE Babalabor (ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Kar)
  • Kísérleti pragmatika labor (BME Kognitív Tudományi Tanszék)
  • Hang- és Beszédészlelési Kutatócsoport (Természettudományi Kutatóközpont)
  • Fonetikai Osztály (MTA Nyelvtudományi Intézet)
  • Fonetikai Tanszék (ELTE Bölcsészettudományi Kar)
  • Lendület Lingvális Artikuláció Kutatócsoport (MTA-ELTE)
  Az esemény linkje és a részletek program itt olvasható: Kis Tudósok Délutánja 2020 Az eseményről készült képeket a Facebook oldalankunk láthatják..