Kollégánk, Kispál Anna OTDK győztes lett

2021.04.27.
Kollégánk, Kispál Anna OTDK győztes lett

Gratulálunk kollégánknak, Kispál Annának, aki Oláh Kata témavezetésével első helyezést ért el a 35. OTDK Pszichológiai alszekciójában!

Kísérletükben azt vizsgálták, hogy óvodáskorú gyermekek feladatmegoldására hogyan hat egy másik személy jelenléte, és mindez milyen kapcsolatban állhat a mentalizáció képességével, vagyis azzal, hogy milyen vélekedéseket, vágyakat, gondolatokat tulajdonítunk másoknak.

Korábbi vizsgálatok azt találták, hogy 4 éves gyerekek figyelembe veszik társuk feladatát páros feladatmegoldás során, amely feltehetően a fiatalabb gyermekek feladatmegoldásában is szerepet játszhat. Ennek vizsgálatához egy új, játékos számítógépes feladatot hoztak létre, amit a gyerekeknek a kísérletvezetővel kellett közösen megoldaniuk.

Eredményeik szerint már a 3 évesek feladatmegoldására is hatással volt a másik személy feladata, amelyből arra lehet következtetni, hogy a gyerekek már 3 éves korban is követik, hogy a feladatuk megegyezik vagy eltér-e a másikétól. Mindebben mentalizációs folyamatok segíthetik őket.