Aránytévesztés – a kultúra ereje

Az aránytévesztés kifejezés arra a jelenségre utal, hogy kisgyerekek jól ismert kulturális eszközöket azok szándékolt funkciójának megfelelően próbálják használni akkor is, ha az adott eszköz, méretéből adódóan nem alkalmas arra. Eredményeink szerint, ilyen típusú „hibák” gyakrabban történnek, ha az eszköz funkcióját anyanyelvi és nem külföldi modell mutatta be, ami a kultúra szerepére mutat rá a jelenség hátterében.
 

Két-három éves gyerekeknél gyakori megfigyelés, hogy rendeltetésszerűen próbálnak használni jól ismert, de nem megfelelő méretű eszközöket. Például megpróbálnak beülni egy matchbox-ba, vagy lecsúszni egy miniatűr csúszdán és ezek a próbálkozások látszólag teljesen eltökélt, komoly akciók, nem a „mintha játék” részei. Mi állhat ennek a furcsa, aránytévesztésnek nevezett jelenségnek a hátterében? Bármely fizikai tárgyat végtelenül sok különböző módon és célra lehetne használni, de kultúránk nagyon erős elvárásokat támaszt azzal kapcsolatban, hogy melyik tárgyakat pontosan milyen célok elérésére kell alkalmazni. Kutatócsoportunk szerint a kultúrának ez az erős előíró jellege vezet az aránytévesztésekhez. Ha a gyermek megtanulta, hogy a kanál evésre való, akkor bármely kanálként azonosított tárgyat, a fizikai alkalmasságától függetlenül arra próbál majd használni.

Ez az elképzelés a funkció tanulás keretében jól tesztelhető. Vannak eredmények, többek között a saját kutatócsoportunkban (lásd: Eszköztanulás a kulturális térben – kölcsönös kizárás elve), amik azt mutatják, hogy a gyerekek kulturális funkciókat csak a saját kulturális csoporthoz tartozó (pl. anyanyelvi) személyektől tanulnak meg. Következésképpen, ha egy eszköz használatával egy külföldi személy ismerteti meg a gyermeket, az nem vezet funkció elsajátításához és így aránytévesztéshez sem. Ezt az elképzelést 3 éves gyerekek bevonásával teszteltük. A résztvevők magyarul, vagy németül beszélő modell eszközhasználatát figyelték meg, majd lehetőségük volt ugyanazt a célt maguknak is elérni. Azonban egyik rendelkezésükre álló eszköz sem pont ugyanolyan volt, mint amit a modell használt: az egyik ugyanúgy nézett ki, de túl nagy volt ahhoz, hogy sikeresen alkalmazható legyen, a másik máshogy nézett ki, de méretéből adódóan alkalmas volt a cél elérésére. Eredményeink azt mutatják, hogy az aránytévesztés valóban az anyanyelvi modellt látott gyerekek körében volt a magasabb, azaz az aránytévesztés jelensége a kultúra előíró jellegéből, a kultúrához tartozás erős motivációjából fakad.