Felülbírálás - a társas interakciók egyik eleme
Képzeljünk el egy hétköznapi szituációt: kávézás közben egy barátunk rámutat a sótartóra, és megkér minket, hogy nyújtsuk oda neki a cukrot. Ez a kérés feltehetően nem fog minket zavarba hozni, egyszerűen odanyújtjuk a cukrot, feltételezvén, hogy mindössze összetévesztette a sótartót a cukortartóval. De vajon hasonlóan egyértelmű lenne-e ez a helyzet egy gyermek számára is? Vajon képesek-e a kisgyermekek a kérés valódi tartalmát kikövetkeztetni figyelembevéve mind a kérő szándékát (cukrot tenni a kávéba) és vélekedéseit (a sótartóról azt hiszi, cukor van benne), mind az adott kontextus sajátosságait (kávézás), valamint korábbi tapasztalataikat (például hogy az adott személy egy másik alkalommal sóval vagy cukorral fogyasztotta a kávéját)? Kutatásunkban egy olyan helyzetet hoztunk létre, amellyel az a kérdés vizsgálhatóvá vált.
A vizsgálat első fázisában a 18 és 36 hónapos gyerekek azt látták, ahogy egy kísérletvezető elhelyez két tárgyat egy-egy dobozban. Ezután egy második kísérletvezető lépett a színre, aki kicserélte a dobozok tartalmát. A csere alatt az első kísérletvezető egy napszemüveget viselt, melyről a a kritikus kísérleti helyzetben utólag kiderült, hogy nem lehet rajta átlátni. A kontroll helyzetekben a szemüvegről vagy már előzetesen tudni lehetett, hogy nem átlátszó vagy utólag azt az információt kapták a gyerekek, hogy a szokványos napszemüvegeknek megfelelően nem akadályozza a látást. A teszthelyzetben a kísérletvezető rámutatott az egyik dobozra, és a gyereket kérte, hogy adja oda a benne található tárgyat.
Korábbi kutatási eredményekkel összhangban, mind a fiatalabb, mind az idősebb korosztály képes volt figyelembevenni a kísérletvezető tudását a kérés teljesítésekor, akkor is, ha a kísérletvezető történetesen rosszul tudta, hogy az általa kért tárgy az adott pillanatban hol található. Emellett a 36 hónaposok arra is képesek voltak, hogy felidézzenek korábbi, a kérés szempontjából releváns eseményeket, és ezáltal rugalmasan felül tudták írni saját elképzeléseiket a másik tudására vonatkozóan, viselkedésüket pedig ennek megfelelően alakították.
A kísérleti helyzetben ez úgy nyilvánult meg, hogy amennyiben a kísérletvezető a jobboldali dobozra mutatva kérte az egyik tárgyat, a háromévesek mégis a baloldali dobozban találhatót adták neki oda akkor is, ha csak utólag szereztek tudomást a szemüveg furcsaságáról - hasonlóképpen ahhoz, ahogy egy felnőtt reagál a kávézós jelenetben. Tehát a hároméves gyerekek már képesek a később érkező információt integrálni a korábban kialakított elképzeléseikkel, hogy ennek segítségével pontosan ki tudják következtetni, a kísérletvezető téves vélekedésekkel rendelkezik, hiszen nem láthatta a cserét.
Ezek az eredmények rávilágítanak, hogy a gyerekek már egészen fiatal korban rendelkeznek olyan mechanizmusokkal, melyek nem csak azt teszik lehetővé számukra, hogy folyamatosan monitorozzák, mások milyen információ birtokában lehetnek, de arra is képessé teszik őket, hogy korábbi benyomásaikat felülírják, és ezáltal hatékonyan mozogjanak a rendkívül complex társas interakciókban.