Az „aránytévesztés” magyarázata

Ebben a kutatásban egy olyan érdekes jelenséget vizsgáltunk, melyet a szakirodalom „aránytévesztés” (scale error) néven ismer. A fogalom azt takarja, hogy a kisgyermekek (de időnként még felnőttek is) időnként úgy hajtanak végre cselekvéseket tárgyakkal, mintha nem vennék figyelembe annak méretbeli sajátosságait. Így adott esetben megpróbálnak lecsúszni egy miniatűr csúszdán vagy bepréselődni egy aprócska autóba. A viselkedésüket tehát inkább az irányítja, hogy az adott tárgy szokványos használatáról milyen információkkal rendelkeznek, mint a tárgy könnyen feldolgozható felszíni tulajdonságai (amilyen a méret is). Kutatásunk során azt igyekeztünk megmutatni, hogy a gyermekek nem az észlelőrendszerük éretlensége miatt követik el ezeket a hibákat, hanem amiatt, mert már igen korán rendelkeznek az általánosítás képességével: ha egy tárgyat felismernek, mint a „csúszda” kategória példányát, azonnal kiterjesztik rá a csúszdákkal kapcsolatosan már megszerzett ismereteiket.
 

A vizsgálat első részében hároméves gyerekeket három új tárgy funkciójával ismertettük meg (pl. hogy egy bizonyos fajta pálcika arra való, hogy egy dobozban elhelyezett sípoló tárgyat meg tudjunk vele szólaltatni). A következő fázisban a gyerekek maguk is lehetőséget kaptak arra, hogy a látott tárgyakat kipróbálják, azonban eszközöltünk néhány fontos változtatást az első szakaszhoz képest: Az egyik esetben a bemutatóban levő tárgyat lecseréltük egy olyan eszközre, amely a méretét leszámítva mindenben megegyezett a bemutatóban látottal, így az a jelen esetben már túl nagy volt ahhoz, hogy hatékonyan ellássa az eredeti funkciót. A gyerekek egy másik csoportja számára ez a túlméretezett tárgy még a színében is különbözött az eredetitől (tehát ha a gyerekeknek a méretészleléssel lenne gondjuk, a szín akkor is megkülönbözteti az eredeti tárgyat az újtól). Emellett minden gyermek számára rendelkezésre állt egy olyan, eddig még nem látott tárgy, mely alkalmas volt az eredeti funkció betöltésére. A kérdésünk igen egyszerű volt: felismerik-e a gyerekek, hogy az ismerős, de túlméretezett tárgy alkalmatlan a cél elérésére, és inkább választják-e az új, de megfelelő tárgyat, vagy ragaszkodnak a bemutatóban látotthoz hasonló tárgyhoz? Eredményeink azt mutatják, hogy a gyerekek az esetek felében ragaszkodtak a bemutatóban látotthoz hasonló tárgyhoz, és ez még akkor is így volt, amikor a tárgynak nem csak a mérete, de a színe is más volt. Ez az eredmény arra utal, hogy az aránytévesztés nem pusztán arról szól, hogy a gyerekeknek még nehézséget okoz a méretek megítélése (hiszen a különböző színű tárgy esetén is ugyanolyan eredményeket kaptunk), hanem inkább arról van szó, hogy a gyerekek azonnal, egyetlen bemutató alapján kialakítják a tárgykategória mentális fogalmát, és amennyiben a tárgyat felismerik, mint a kategória tagját, alkalmazzák a már megszerzett tudást.

Ezeket az eredményeket kiegészíti még a kutatás harmadik változata, melyben a gyerekek egy csoportjánál hiányzott a tárgyfunkció demonstrációja. Itt arra voltunk kíváncsiak, hogy amennyiben előzetes tudás nélkül megkapják a gyerekek ugyanazokat a tárgyakat, amit a többiek a második szakaszban, képesek-e kiválasztani a célnak megfelelő eszközt. Azt találtuk, hogy az ebben a változatban résztvevő gyerekek az esetek döntő többségében megtalálták a helyes megoldást.